Így reagál a tested

A kisbabád megszületésével teljesen új változásokat tapasztalhatsz majd a testeden, hiszen elérkezett a következő szakasz: a szoptatásé.

A mellek egészsége

Ha újdonsült anya vagy, akkor a szoptatás egy teljesen új élmény lesz számodra. Néhány nő számára teljesen természetes és úgy érzi, hogy ezek a különleges pillanatok alkalmasak arra, hogy elmélyítsék a kötődést a kisbabájukkal, míg mások kicsit nehezebbnek találják az első időkben a szoptatást. Ezzel nincs semmi gond, és a legtöbb anya számára csak egy kicsivel több türelmet és elszántságot igényel.

Akár könnyen, akár picit nehezebben veszed az első lépéseket, fontos, hogy ügyelj a melleid egészségre a szoptatás időszakában. Az alábbiakban néhány gyakran felmerülő kérdéssel és problémával kapcsolatosan igyekszünk neked segíteni.

Anyuka játszik a gyerekével

Anyatejes ügyek

Egyáltalán nem szokatlan, ha  szoptató anyaként az alábbiak valamelyikét tapasztalod:

Túl sok tej

Az első 6-8 hétben előfordulhat, hogy több tejet fogsz termelni, amíg a tested alkalmazkodik a kisbabád által igényelt mennyiséghez. Amennyiben a melleid duzzadtak, és a kicsi köhécsel szoptatás alatt, akkor az annak a jele lehet, hogy a tested több tejet termelt, mint amennyire a babának szüksége van. Megpróbálhatsz etetés előtt egy kis tejet lefejni, vagy gyakrabban váltogatni szoptatás során, hogy melyik melledre teszed a kicsit.

Túl kevés tej

Ha egyre kevésbé érzed teltnek a melleidet, akkor az arra utalhat, hogy a tested alkalmazkodik a kisbabád etetési igényeihez. A tej mennyisége ugyanis igazodik a kicsi szükségleteihez, tehát ha többet eszik, akkor több tejet is fog termelni a tested. Néha azonban, ha a szoptatási rendszer felborul vagy a szoptatás gyakorisága ritkul, a tejtermelés lelassulhat vagy meg is állhat. Ilyen például, ha cumisüvegből történő etetés miatt kevesebbszer van a mellen a baba.

Tejszivárgás

Teljesen normális, ha kicsit szivárognak a melleid, különösen a szülés utáni első pár hétben. Bár kellemetlen lehet, de ez sokszor éppen annak a jele, hogy megfelelő mennyiségű tejet termelsz a kisbabád számára. Sajnos a szivárgást megakadályozni nem lehet, viszont a melltartóbetétek segíthetnek felfogni a kiszivárgó tejet. Általában a szoptatások gyakoriságának növelése is mérsékelheti a tejszivárgást.

Mellgyulladás

A mellgyulladást (mastitis) egy tejcsatorna elzáródása vagy az emlő túltelítődése okozhatja, ami miatt a mellszövetek begyulladnak. Az elzáródott tejcsatorna körül duzzanatot érezhetsz. A többi tünet közé tartozhat a mell vörössége, duzzanata, fájdalma és forrósága, ahogy az influenzaszerű tünetek is, mint a láz vagy a fejfájás. Fontos, hogy továbbra is folytasd a kisbabád szoptatását, még a fájdalom ellenére is, hiszen a mell kiürítése a legjobb módja a mellgyulladás gyógyításának. Ajánlott felkeresni az orvosodat is, különösképpen, ha pár nap után sincs javulás.

Fájdalmas mellbimbók

A szoptatós kismamák között gyakori panasz a mellbimbók, érzékennyé, fájdalmassá válása, ez viszont nem jelenti azt, hogy nem kell foglalkoznod vele. Amennyiben fájdalmasnak éled meg a szoptatást a kiszáradt, berepedezett vagy vérző mellbimbóid miatt, akkor lehet, hogy valami nincs rendben. Érdemes lehet konzultálnod a védőnővel vagy az orvosoddal. Kivétel ez alól a szoptatás első néhány napja, amikor az újdonsült kismamáknak kellemetlen lesz a mellbimbók igénybevétele. Ez normális és egy kis idő után el kell, hogy múljon.

Mi okozza a mellbimbók gyulladását?

A mellbimbó fájdalmának leggyakoribb oka, hogy a baba nem jól kapja be édesanyja mellét. Fontos, hogy a kisbaba nagyra nyissa ki a száját, amikor a melledre veszed, hogy a mellbimbó a bimbóudvarral együtt mélyen a szájába kerüljön. A fájdalom általában akkor jelentkezik, ha a baba csak a mellbimbót kapja be.

Néhány további ok, ami a mellbimbók gyulladását okozhatja:

  • A baba lenőtt nyelve
  • Gomba
  • Ekcéma
  • A baba fogzása
  • Terhesség alatti szoptatás

Hogyan állapíthatod meg, hogy a fájdalmas mellbimbók hatással vannak a kisbabádra

Ha a kicsi nem megfelelő technikával szopizik, akkor a következő tüneteket tapasztalhatod:

  • Nagyon gyakran kell megszoptatni
  • Hosszú időt tölt el a melleden
  • Az elvártnál lassabban nő a testsúlya
  • Szoptatás után nyugtalan

Mit tehetsz a fájó mellbimbók ellen?

Érdemes beszélned az orvosoddal, védőnőddel, vagy egy szoptatási tanácsadóval, ha a szoptatás miatt fájdalmasak, sebesek a mellbimbóid, hogy mielőbb kezelni tudjátok a problémát. Ne hagyatkozz az online öndiagnózisra, hiszen lehet, hogy az elért információk nem vonatkoznak rád specifikusan. Azt azonban jó, ha tudod, hogy vannak a kisebesedett mellbimbó ápolására alkalmas krémek, ilyen például a Bepanthen krém (vény nélkül kapható termék).*

Szoptatási pozíció és kényelem

Habár a világ egyik legtermészetesebb dolga, a szoptatás mégis sokszor bonyolultnak tűnhet. Szerencsére számos szoptatási pozíció létezik, amelyeket ki tudtok próbálni. Fontos, hogy megtaláljátok azt a pózt, amely a legkényelmesebb, és lehetővé teszi, hogy teljesen ki tudj kapcsolni – hiszen az első hónapokban rengeteg időt fogsz szoptatással tölteni!

Szoptatási pozíciók

Bölcső

Támaszd meg a kisbabád fejét a könyökhajlatodban (ugyanazon a karodon, amelyik melledre helyezed a babát), a kezeddel pedig biztosan tartsd a hátát/fenekét. Helyezd a kicsit az oldalára úgy, hogy a mellbimbóddal szemben legyen az orra. Használd a szabad kezed a melled megtámasztására. A saját kényelmed érdekében olyan székre ülj, amelynek van karfája, vagy pedig helyezz egy szoptatós párnát a karjaid és könyökeid alá.

Keresztbölcső

Ez a pozíció a bölcső ellentéte. Ahelyett, hogy ugyanazt a kezedet használnád, amelyik melledet is, itt éppen a „használt” melleddel ellentétes karodra lesz szükség. Ebben a pózban a kezeddel fogod a baba fejét és nyakát támasztani, nem pedig a könyökhajlatodban. Viszont itt is fontos a kényelem, ezért használj szoptatós párnát vagy egy kényelmes karosszéket.

Focilabda

Tartsd a babát az oldaladon a hónod alatt. A kicsi feküdjön a hátán, a fejét támaszd meg a kezeddel, az orra pedig legyen szemben a mellbimbóddal. A karod alá helyezz egy párnát. Ahogy a póz neve is utal rá, épp úgy kell tartanod a babát, mint egy focilabdát. Ez a pozitúra kifejezetten azoknál a kismamáknál működhet, akik császármetszéssel szültek, hiszen így nem nyomják a hasukat.

Oldalfekvés

Kiváló póz a császáros kismamák számára, ahogy az éjszakai etetésekre is, hiszen az ágyban maradhatsz. Feküdj arra az oldaladra, amelyik melledből szeretnéd etetni a kisbabád, miközben a hátadat kitámasztod párnákkal. A további kényelem érdekében támaszd meg a fejed és a nyakad is párnákkal, valamint a két térded közé is helyezhetsz egyet. A kicsi is feküdjön az oldalán veled szemben. Választhatsz, hogy a kisbabád fejét a könyökhajlatodban támasztod meg, vagy pedig az ellenkező kezeddel – amelyik kényelmesebb számodra. Ügyelj arra, hogy ne aludj el és éber maradj, viszont ha érzed, hogy elpillednél, akkor érdemes a fenti pózok valamelyikére átváltani.

Háton fekve

Erre a pózra gyakran utalnak úgy, mint biológiai táplálás, hiszen lehetővé teszi, hogy a kisbaba az ösztöneit követve találja meg a táplálék forrását és helyezkedjen el a melleden. Helyezkedj egy félig hanyatt fekvő pozícióba – szoptatós szék vagy sok-sok párna a hátad alá az ágyban fekve. A kicsit helyezd el magadra úgy, hogy feléd nézzen és a talpa a combodnál legyen. Ezután a baba a természetes ösztöneit használva fogja megtalálni a mellbimbódat és „rácuppanni”. Picit lehet izeg-mozog és kúszik-mászik majd előtte, de ez teljesen természetes.

További tippek szoptatáshoz

Szeretnéd tudni, hogy milyen étrend segíti a legjobban kisbabád folyamatos fejlődését? Vagy érdekel néhány tipp azzal kapcsolatosan, hogy hogyan tudod hatékonyan menedzselni az életedet szoptató édesanyaként? Látogasd meg a szoptatás alatti táplálkozás aloldalunkat az egészséges étrenddel kapcsolatos tanácsokért, és nézd át az Életmód aloldalunkat is olyan trükkökért, amelyekkel könnyebben veheted az előtted álló akadályokat a szoptatás során.

 

* A Bepanthen krém vény nélkül kapható gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. Letölthető betegtájékoztató.

Most éppen…