Megszületett

Tippek – az első hónapok anyukaként

Összeállítottunk egy egyszerű listát, ami a szülővé válás első hónapjaiban lehet segítségedre. Az egyszerűbb használat érdekében le is töltheted és ki is nyomtathatod.

Tippek

1.   Hivatalos ügyintézés

Ma már a legtöbb kórházban helyben végzik az anyakönyvezést, és szerencsés esetben a zárójelentéssel együtt az anyakönyvi kivonatot is megkaptad. Ellenkező esetben a helyileg illetékes önkormányzathoz kell majd bemenned érte. A lakcímkártyát is általában automatikusan küldik ki postán, de előfordulhat, hogy személyesen az okmányirodában kell igényelnetek. Ezeknek a birtokában már tudjátok intézni a TAJ-szám, majd pedig az adószám igénylését is. 

Ha legalább négyszer részt vettél terhesgondozáson, akkor jogosult vagy az egyszeri anyasági támogatásra. Ezt külön kell kérelmezni. A babakötvény néven ismertté vált állami életkezdési támogatást viszont automatikusan megkapja a gyermek – erről, és a további lehetőségekről küldenek majd levelet. 

Ha van munkahelyed, akkor jogosult vagy a korábban terhességi-gyermekágyi segély (TGYÁS) néven ismert csecsemőgondozási díjra (CSED), ami a szülési szabadság idejére (168 naptári nap) jár. Ezután a gyermek két éves koráig jár a GYED (gyermekgondozási díj), ennek lejárta után pedig még egy évig (azaz a kicsi három éves koráig) a GYES (gyermekgondozási segély). Ne feledkezz meg még a családi pótlék igényléséről sem: ezt lehetőleg a szülést követő 60 napon belül tedd meg, hiszen visszamenőleges igénylés esetén csak az igénylést megelőző 2 hónapra jár.

2.   Ügyelj továbbra is a vitaminbevitelre!

Szoptatás alatt mindkettőtök megfelelő tápanyagellátását fedezned kell, amit pusztán az étrendből meglehetősen nehéz lenne megoldani. Érdemes lehet szedni egy célzottan a szoptatás időszakára kifejlesztett multivitamin készítményt, amely a kimerült anyai szervezetet feltölti vitaminokkal, ásványi anyagokkal, és segíti kisbabád egészséges fejlődését is, hiszen az anya szervezetéből vagy az anyatejből felvett dokozahexaénsav (DHA) hozzájárul a magzat és az anyatejjel táplált csecsemő szemének és agyának megfelelő fejlődéséhez. A kedvező hatás eléréséhez az omega-3-zsírsavakból felnőttek számára ajánlott napi adagon (azaz 250 mg DHA és eikozapentaénsav – EPA) felül további 200 mg DHA-t kell naponta fogyasztani.

3.   Foglalj időpontot az orvoshoz!

Körülbelül hat héttel a szülés után érdemes visszamenni az orvoshoz, és ellenőrizni, hogy rendben zajlik-e a regenerációd. Ez egy kiváló alkalom, hogy beszélj a kételyeidről, érzéseidről vagy feltegyél pár olyan kérdést – például a fogamzásgátlással kapcsolatban –, ami motoszkál benned.

4.   Oltások 

Újszülött korától kezdve több kötelező oltást is meg kell, hogy kapjon a kisbabád. Ezeken túl vannak választható védőoltások is. Elsőként a BCG oltást kapják meg a csecsemők hat hetes korukig (de többnyire még a kórházban), ami a tuberkulózis ellen véd. Az első pár hónapban sor kerül a diftéria (torokgyík), tetanusz, szamárköhögés, gyermekbénulás és agyhártyagyulladás elleni kombinált védőoltások beadására is. Az ajánlott, tehát nem kötelező oltások listája folyamatosan változik, most már például kötelező a korábban szabadon választható pneumococcus elleni vakcina. Nem kötelező, de beadatható még rotavírus, járványos agyhártyagyulladás vagy bárányhimlő elleni oltás is például. Bővebb információért fordulj gyermekorvosodhoz

5.   Érdeklődj a bölcsődei lehetőségekről! 

Ha idővel szeretnél visszatérni a munkahelyedre, vagy úgy érzed, hogy szeretnéd gyermekedet bölcsődébe adni, érdemes érdeklődni a környéketeken található intézményeknél a felvételi menetéről (és az esetleges várólistáról). Elméletileg 20 hetes kortól vehetőek fel a gyerekek és hároméves korukig lehetnek bölcsődések. Az állami intézményeken kívül vannak magánbölcsődék és családi napközik is. Számos kérdést érdemes mérlegelni a hely kiválasztása előtt, így az anyagi és logisztikai szempontok mellett gondoljátok végig, hogy mennyi időre szeretnétek elhelyezni a kicsit, milyen étkezési lehetőségek vannak, mivel töltik a gyerekek a napot vagy éppen milyenek az alvási szokások.

6.   Szülés utáni baba-mama torna

Szülés után a gátizomzatot és a hasizmokat speciális tornával lehet újra megerősíteni. A kimondottan kismamáknak kialakított mozgásformák és edzések között találhatsz már olyat is, amelyet a kisbabáddal együtt végezhetsz, így mozgás közben sem kell elszakadnod tőle. A csoportos tornának számos további pozitív hatása van mindkettőtök számára. Te gyorsabban nyerheted vissza korábbi kondíciódat és alakodat, miközben közösségi élményt is jelent egy-egy ilyen foglalkozás. Új barátokra is lelhetsz a többi kismama között, akikkel tapasztalatot is tudtok cserélni. A piciket ezalatt rengeteg új inger éri, javul a mozgáskoordinációjuk, egyensúlyérzékük, és megszokják, hogy más babák is vannak a világon.

7.   Fogamzásgátlás szülés után 

Szülés után átlagosan hat hétig tart a tisztulási és regenerálódási folyamat, ami miatt javasolt az együttlétek kerülése. Bár a mai napig tartja magát a közvélekedés, hogy szoptatás alatt nem lehet teherbe esni, ez a valóságban nem így van, ezért mindenképpen védekezzetek. Mivel a terhesség előtt használt módszerek nem mindegyike alkalmazható szoptatás alatt, ezért érdemes konzultálnod az orvosoddal, hogy ebben az időszakban milyen fogamzásgátlási módszer lenne a leghatékonyabb számotokra.

8.   Ügyelj a lelki egyensúlyra! 

Teljesen normális, ha egy kicsit levertnek, szomorúnak és kimerültnek érzed magad az első hetekben. Ezek az érzések maguktól enyhülnek majd fokozatosan, azonban ha szülés után két héttel még mindig szomorúnak vagy érzelmileg instabilnak érzed magad, ne szégyellj segítséget kérni: mindenképpen beszélj az orvosoddal vagy a védőnővel.

Elevit Complex 3

Elevit Complex 3

Az Elevit® Complex 3 multivitamin lágyzselatin kapszulát kifejezetten a szoptató édesanyák és az anyatejjel táplált csecsemők igényei alapján fejlesztették ki. DHA tartalma hozzájárul az anyatejjel táplált csecsemő szemének és agyának fejlődéséhez.* 

*Az anyatejből felvett dokozahexaénsav (DHA) hozzájárul az anyatejjel táplált csecsemő szemének és agyi fejlődéséhez megfelelő fejlődéséhez. A kedvező hatás eléréséhez az omega-3-zsírsavakból felnőttek számára ajánlott napi adagon (azaz 250 mg DHA és eikozapentaénsav – EPA) felül további 200 mg DHA-t kell naponta fogyasztani. 

A niacin (B3-vitamin), a pantoténsav (B5-vitamin), a riboflavin (B2-vitamin), a B12-vitamin, a B6- vitamin a C-vitamin és a vas hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.

Az Elevit® Complex 1 multivitamin filmtabletta, az Elevit® Complex 2 terhességi multivitamin lágyzselatin kapszula és az Elevit® Complex 3 multivitamin lágyzselatin kapszula étrend-kiegészítő készítmények. Az étrend-kiegészítő készítmények nem helyettesítik a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Forgalmazza: Bayer Hungária Kft. 1117 Budapest Dombóvári út 26.